Fityma és makkgyulladás /balanitisz/
Ha a kórokozók a külvilágból /fürdés, stb./ vagy nemi érintkezés
során a fityma bőre alá jutnak, itt védett környezetre lelnek, elszaporodhatnak
és gyulladást okozhatnak.
Ennek kedvez
a nyálkahártya berepedése, sérülése /pl. nemi élet során/, tisztálkodási,
higiénés hiányosságok, valamint a cukorbetegség.
Legyakoribb
a gombás fertőződés. Ilyenkor a makkon és a fitymán belül nagy
felületen, összefüggő vörös folt látható, ami sokszor érzékeny, viszkető.
A baktériumok által okozott gyulladás viszonylag ritkábban fordul elő, hasonló tünetekkel
jár, súlyosabb esetekben gennyes váladékozást okoz.
Milyen
vizsgálatok szükségesek?
Súlyosabb,
vagy visszatérő gyulladás esetén ajánlatos urológushoz fordulni, mivel
meg kell vizsgálni nincsen-e fitymaszűkület, vagy fel nem ismert cukorbetegség,
ami hajlamosít a gyulladásra. Vizeletvizsgálattal el kell dönteni,
nem terjedt-e a gyulladás a húgycsőre vagy a prosztatára is. Mindig szükséges
a nemi partner nőgyógyászati vizsgálata, mivel gyakori,
hogy ő nála is hasonló, de tünetmentes fertőzés van, amit szintén kezelni
kell.
A gyulladás kezelendő-de
hogyan?
Enyhébb esetben kamillás, vagy rózsaszínűre hígitott hipermangános oldattal
való helyi öblögetés segíthet. Gombás és bakteriális gyulladásnál
gombaellenes, illetve antibiotikumos kenőcsök alkalmazása jön szóba-orvosi
javaslat alapján. Ha húgycsőgyulladás is van, akkor nem elegendő a külső
kenőcsös kezelés, hanem a kórokozókra ható gyógyszeres kezelés is szükséges.
Fitymaszűkület
esetén annak műtéti megoldása hozhat gyógyulást az ilyenkor rendszeresen
visszatérő, gyakran hegesedést okozó gyulladásra.
Gyulladás
esetén a nemi életet a saját gyógyulás elősegítésére és a partner fertőzésének
elkerülésére szüneteltetni kell. Mindig kezelni kell a nemi partnert
is, mert általában ő is tünetmentesen fertőződött és ha őt nem kezelik
a férfinél is állandóan visszatér a fertőzés.
Húgycsőgyulladás
/uretritisz/-mielőbbi kezelést igényel
A külvilágból a
húgycsőbe jutó kórokozók kedvező helyre lelnek szaporodásukhoz, így gyakran
okoznak gyulladást.
Gyermekkorban
elsősorban fitymaszűkület talaján kialakult gyulladás terjedhet a húgycsőre,
ez azonban csak nagyon elhanyagolt esetekben észlelhető.
Sokkal gyakoribb,
hogy a nemi élet megkezdését követően jön létre a húgycső fertőzése. A
kórokozók az esetek túlnyomó részében nemi közösülés útján jutnak a húgycsőbe,
sokkal ritkábban elhanyagolt makk gyulladásról, fertőzött kézről. A Trihomonász
meleg vízben is életképes, ezért fürdőben is terjedhet.
A leggyakoribb
kórokozók a baktériumok, ezek közül a legerősebb gyulladást, az
úgynevezett trippert /gonorrheát/ a Gonokokkusz nevű okozza, de
egyéb gennykeltő baktériumok is fertőzőek lehetnek. A nőknél igen gyakori gombás fertőzés mai tudásunk szerint férfiaknál nem terjed a húgycsőre,
csak a makkot és a fitymát betegíti meg. Ugyancsak gyulladást okozhat
az egysejtűek közé tartozó, már említett Trihomonász is.
Az utóbbi
években ismerték fel az úgynevezett Klamidiás fertőzések jelentőségét.
Ezek a kórokozók
átmenetet képeznek a vírusok és a baktériumok között, nemi úton terjednek
és enyhe panaszokat okozva sokáig észrevétlenek maradnak. Ezalatt súlyos
gyulladásokat hoznak létre és a női meddőség okozó között az elsők között
szerepelnek.
Mik a tünetei a
húgycsőgyulladásnak?
A húgycső fertőződését
követően néhány napon belül kialakuló gyulladás első tünete a vizeléskor
a húgycsőben jelentkező égő érzés. Ezt követően jelentkezik a húgycsőből
való váladékozás, ami baktériumok esetén sárgás, trippernél sárgás-zöldes
és kifejezetten bőséges. Klamidiás fertőzésnél a váladék kevés és fehéres.
A kórokozók
nemi úton való terjedését gyakran megkönnyíti, hogy sok hölgy észre sem
veszi a kisfokú gyulladást, vagy természetesnek veszi az enyhe folyást
amivel ez jár. A férfiak a fertőződés után kialakuló váladékozást annál
inkább felismerik, mivel a húgycsőből normálisan nem ürül semmilyen váladék
és a húgycsőégés is jelentkezik náluk. Amennyiben a húgycsőgyulladást
nem kezdik meg azonnal kezelni, akkor az ráterjedhet a prosztatára és prosztatagyulladást okoz, illetve gyakran az ondózsinóron át a
mellékherébe is lejutnak a kórokozók és magas lázzal és hereduzzanattal
járó gyulladást hozhatnak létre.
A kezdetben
bőségesebb húgycsőváladékozás a gyulladás idülté válásával csökken és
csak a reggeli vizelés előtt ürül a húgycsőből egy csepp, amit találóan
"bonzsúr csepp" - nem nevez a szakzsargon. Ilyenkor már általában
nem az idűlt húgycsőgyulladás hanem a mellette kialakult prosztatagyulladás
tünetei zavarják a beteg mindennapjait.
A trippert
követő súlyos, gennyes gyulladás következményeként -főleg a későn, vagy
nem kezelt esetekben- nemegyszer alakul ki hegesedés és a vizeletürítést
akadályozó húgycsőszűkület.
Milyen vizsgálatok
szükségesek húgycsőgyulladás esetén?
Orvosi vizsgálattal sokszor jól látható a gyulladt húgycsőnyílás, a húgycsőből ürülő váladék
mennyisége és színe. A mellékherék megtapintásával és a prosztata vizsgálatával
kideríthető azok gyulladása is.
A húgycsőből
ürülő váladékot speciális festést követően mikroszkóp alatt vizsgálva általában elkülöníthetőek a kórokozók, különösen jól felismerhető a tripper
kórokozója a jellegzetes alakú Gonokokkusz, valamint az egysejtű Trihomonász.
Vizeletvizsgálat során, ha csak a vizelés kezdetén kiürülő porcióban van genny, akkor csak
a húgycső gyulladt, ha a prosztata megnyomkodása /prosztata masszázs/
után ürített vizetben is láthatók gennysejtek, akkor a prosztata is gyulladt.
Ugyancsak
a kórokozók kimutatására szolgáló eljárás a húgycsőváladék táptalajokon
való tenyésztése. Ennek során arra is lehetőség van, hogy megvizsgálják
milyen gyógyszerre érzékeny az adott kórokozó /rezisztencia vizsgálat/.
Az eredmény
alapján célzottan kezelhető a fertőzés.
Milyen lehetőségek
vannak a kezelésre?
Meg kell kisérelni
kimutatni a kórokozót és azt, hogy milyen gyógyszerre érzékeny. Ha a kórokozó
pontos kimutatása nem lehetséges valamilyen okból, illetve a folyamatban
lévő bakteriológiai vizsgálat eredményéig olyan gyógyszert, vagy gyógyszerek
kombinációját kell adni, ami várhatóan elpusztítja a szóbajövő kórokozókat.
Bakteriális és Klamidiás gyulladás esetén antibiotikumok, Trihomonásznál
Klion alkalmazása szükséges.
Fontos szabály,hogy
egyidejűleg meg kell vizsgálni és kezelni kell a nemi partnert is,
Ellenkező
esetben a fertőződés oda-vissza terjed /ping-pong fertőzés/. A kezelést
addig kell folytatni, amíg az ellenőrző vizsgálatok szerint a gyulladás
mindkét félnél elmúlt.
Fontos a bőséges folyadékbevitel, hogy a gyógyszert tartalmazó vizelet átmossa
a húgycsövet. Kerülni kell a meleg fürdőket, mivel a meleg fokozhatja
a gyulladást. Ki kell iktatni az étrendünkből az erős fűszereket,
mert ezek egy része a vizelettel kiürül és irritálja a húgycsövet.
Összefoglalva a húgycsőgyulladás gyakori és kellemetlen betegség. Jelentőségét az adja,
hogy késői, vagy nem megfelelő kezelése esetén szövődmények /prosztata
és mellékheregyulladás/ alakulhatnak ki, illetve a nőknél a fertőzés meddőséget
okozhat.
Elsősorban
a megelőzésre /biztonságos nemi partner, óvszer alkalmazása/ valamint
a férfi és a partner korai kezelésére kell hangsúlyt fektetni.
A hímvessző
elváltozásaival járó egyéb nemi úton terjedő fertőzések
A korábban
leírt makk és fitymagyulladást, valamint a húgycsőgyulladást is a legtöbbször
nemi érintkezés során létrejövő fertőzés okozza.
Ezeken kívül
sajnos még számos nemi úton terjedő megbetegedés is előfordul /AIDS, hepatitisz
stb./ itt azonban csak az urológiai eltérésekkel járókat említjük meg.
Lehet-e
herpesz a nemiszerveken?
Sajnos előfordul
és nem is ritkán, hogy a nemi élet során herpesz vírus fertőzi
meg a nemiszerveket. Ilyenkor először apró hólyagok jelennek meg
égő, viszkető érzés mellett, majd másnapra a hólyagok teteje felreped
és kis felületes fekélyek /hámhiányok/ jönnek létre,amik néhány nap alatt
meggyógyulnak. A leírt jelenségeket
nemegyszer a lágyékhajlatban lévő nyirokcsomók átmeneti duzzanata és hőemelkedés
kiséri. Az első fertőzés néha olyan heves tünetekkel jár, hogy kórházi
ellátásra is szükség lehet. A fertőződést követően a vírusok az idegdúcokban
"elbujnak", de ha a szervezet ellenállóképessége valamilyen
oknál fogva lecsökken, aktiválódnak és a hímvesszőn újra hólyagokat, majd
kis fekélyeket okoznak. A kiujulás lefolyása gyógyszeres kezeléssel néhány
napra rövidíthető, de rendszeres visszatérése nem akadályozható meg. Előfordul
évekig tartó tünetmentes periódus is két kiujulás között. Igen gyakori
probléma, a becslések szerint csak az USA-ban 45 millióan szenvednek tőle.
A herpeszes
fertőzés a férfiaknál a kellemetlenségen kívül nem okoz súlyosabb bajt,de
a nőknél még nem teljesen tisztázódott esetleges daganatkeltő szerepe,
illetve terhességben veszélyes lehet a magzatra is. Ezért aktiv gyulladás
esetén a nemi élet mindenképpen kerülendő.
Szemölcsök a hímvesszőn
A hazánkban ma
már szerencsére viszonylag ritkán előforduló szifilisznél sokkal gyakoribb
nemi úton terjedő betegség a Kondilóma. A kórokozó egy vírus, az
úgynevezett humán papillóma /szemölcs/ vírus.
Férfiaknál
általában a fityma belső részén, a húgycsőnyílásban, vagy a makk szélén,
a nyálkahártyának szeretkezés közben létrejövő kis sérülésein telepszik
meg. Nőknél a kis és nagyajkakon és a hüvelyben fordul elő. Nem ritka,
hogy a végbélnyílás körül is létrejön a fertőzés, olyanoknál is akiknél
ez a terület nem érintett szexuális együttlét során. A vírus megtelepedése
után lassan növő, kezdetben mákszemnyi, majd borsnyi-borsónyi, kakastaréjszerű szemölcsök jelennek meg.
Mit
tehetünk, hogy megelőzzük a bajt?
Az említett
fertőzések megelőzésében a legjobb módszer, ha elkerüljük azokat a nemi partnereket, akiknél nagy a valószínűsége, hogy valamilyen nemi
úton terjedő kórokozóval fertőzöttek. Ezek elsősorban azok, akik partnereiket
akár hívatásszerűen, akár életmódjukból eredően sűrűn váltogatják.
Ha ezt a
tanácsot nem fogadjuk meg, akkor mindenképpen ajánlatos óvszer használata.
Amennyiben helyesen alkalmazzák, az együttlét elején felteszik, akkor
jó hatásfokkal /de nem 100%-osan!/ megvéd a legtöbb fertőzéstől.
Napjainkban,
mikor egy félrelépés ára akár egy gyógyíthatatlan halálos betegség is
lehet /AIDS, hepatitis/, nem árt mérlegelni mi a fontosabb. Az egészség,
az élet, vagy egy kaland. A megelőzéshez tartozik az, hogy ha valakinél
valamilyen fertőzés gyanúja felvetődik, forduljon orvoshoz és ne
adja tovább az esetleges betegséget partnerének.
A súlyosabb
nemi úton terjedő betegségek /tripper, szifilisz stb./ esetében kötelező
a partnerek felkutatása,kezelése.
Hogyan kezelhetőek
a nemibetegségek?
Herpesz vírus fertőzésnél
a vírusra ható kenőcs, vagy tabletta alkalmazása lerövidítheti
a kellemetlen tüneteket, de a kiujulás nem akadályozható meg.
A szifilisz
korai stádiumban jól gyógyítható antibiotikummal és ezáltal megelőzhető
a különböző szervek súlyos megbetegedése, ami az antibiotikumok alkalmazása
előtti időkben jelentős probléma volt és gyakran korai halálhoz vezetett
/lásd számos híres ember esete/. Ha kicsiny a Kondilómás szemölcs, akkor
nemegyszer gyógyszeres ecseteléssel is elmulasztható, de gyakran kiujul
és sokszor a sebészi eltávolítás is szükségessé válik.
Nem hangsúlyozható
eléggé a partner kezelése, mivel ennek hiányában az ujrafertőződés szükségszerűen
bekövetkezik. |